Közösség Oktatás Változás Álom Szövetség
....a 2025. február 1-én induló programot röviden így nevezzük: újKOVÁSZ
...hosszan pedig így:
Esélyek, lehetőségek és európai perspektívák a zalai falvakban
2025. február 1 – 2026. január 31-ig
Az elöregedő, csökkenő lakosságú, ugyanakkor sok fiatalt mégis vonzó zalai falvak közösségeit kívánjuk érzékenyíteni, erősíteni. A három témát a múlt évben lezárult KOVÁSZ program emelte a figyelem középpontjába. Így most elindul az újKOVÁSZ.
Témáink: Zöld ügyek: fenntarthatóság és környezet; Közös(ségi) ügyek, együttműködések településen belül, települések között, nyilvánosság, helyi demokrácia; Esélyhátrányból vidéken, fogyatékosnak lenni vidéken témákban. Célunk, hogy beazonosítsunk helyzeteket, párbeszédeket kezdeményezzünk, megismerjünk történeteket, közbeszédbe emeljünk ügyeket és cselekvéseket indítsunk.
A helyzetek, ügyek beazonosítását a témákban jártas civil szervezetek és a kisfalvak hálózatában tevékenykedő falugondnokokkal közös tervezéssel
indítjuk. Megszólítjuk a falvak döntéshozóit, közösségeit, családokat, beköltöző fiatalokat, mindazokat, akik érintettségük, közösségi igényeik, szándékaik révén kapcsolódni tudnak a témákhoz. A feltáruló ügyeket európai perspektívába hozzuk: közösségi tervezéssel, fókuszcsoportos megbeszélésekkel, látó utakkal, jó példák, bevált gyakorlatok alapján készített ajánlással, pár perces filmekkel, könnyen és közérthetően megfogalmazott kártyákkal, sokszínű kommunikációval, személyes találkozásokkal.
Ilyen elkeserítő a természet és a falvak kapcsolata?_Zaol_2025.05.26.
Az újKOVÁSZ keleszt a zalai falvakban_Zaol_2025.02.28.
ÚjKovász Dötkön - Beszélgess, ha tudni akarod, mit gondol a szomszéd!_Zaol_2025.05.31.
A témához kötődően a helyi érintettség és ügyek feltárása. Megismerünk ügyeket, helyszíneket, közösségeket, akik a témákhoz kötődnek, abban tevékenyen szerepet vállalnak, kezdeményeznek, egyeztetnek és megoldásokat indítanak, 3-3 ügyet, ajánlást megfogalmaznak, amely a későbbiekben az online útmutató szakmai alapját adja. Ez lehetőséget ad arra, hogy közvetlenül megszólítsuk azokat az egyéneket, közösségeket és szervezeteket, akik érintettek az adott témában. A véleményének és tapasztalatok megismerése lehetővé teszi, hogy azokra az ügyekre összpontosítsunk, amelyek valóban relevánsak és fontosak a közösségek számára. A megosztott információk értékes helyi tudást biztosítanak, összegyűjtött információk átfogó képet nyújtanak az adott téma aktuális helyzetéről, kihívásairól és lehetőségeiről.
A fókuszcsoportos megbeszélések helyszíneiről, időpontjairól, témáiról bővebben az alábbi szövegre kattintva tájékozódhat:
Fókuszcsoportos megbeszélések_helyszínek_időpontok_témák
1. alkalom
Időpont: 2025. május 22. csütörtök, 17:00 óra
Helyszín: Orosztony, Temesvári út 8. Baglyok és Emberek Fenntarthatósági Központ
Téma: Zala kistelepülések az ökológiai válság korában – Helyi közösségek környezet- és természetvédelmi kezdeményezései és jövőképei
Témavezető: Révai Mátyás, Házigazda: Dr. Klein Ákos
A műhely tartalmáról a "Bővebben" szövegre kattintva olvashat!
A fotógaléria a képre kattintva megtekinthető.
2. alkalom
Időpont: 2025. május 27. kedd 13:30
Helyszín: Dötk, Noé Borház
Téma: Közös(ségi) ügyek, együttműködések településen belül, települések között, nyilvánosság, helyi demokrácia példái és ajánlások a zalai kisfalvakban.
Témavezető: G. Molnár Erzsébet, Házigazda: Takácsné Martincsevics Veronika, polgármester
A műhely tartalmáról a "Bővebben" szövegre kattintva olvashat!
A fotógaléria a képre kattintva megtekinthető.
3. alkalom
Időpont: 2025. június 05. csütörtök, 17:00 óra
Helyszín: Zalaszentlászló, Gyógynövények Völgye
Téma: Zala kistelepülések az ökológiai válság korában – Helyi közösségek környezet- és természetvédelmi kezdeményezései és jövőképei
Témavezető: Révai Mátyás, házigazda: Bakos Zsuzsa
A műhely tartalmáról a "Bővebben" szövegre kattintva olvashat!
A fotógaléria a képre kattintva megtekinthető.
4. alkalom
Időpont: 2025. június 11. szerda, 16:30 óra
Helyszín: Bak, Göcsej Kapuja Általános Iskola
Téma: Esélyhátrányok vidéken, esélyhátrányból vidéken, fogyatékosnak lenni vidéken
A beszélgetést vezeti: AranyHorváth Zsuzsa, Szeder-Kummer Mária,
Meghívott partnereink: Bak: Garamvölgyi György iskolaigazgató, Farkas Tamás polgármester, Bősze Katalin, Béresné Simon Eszter pedagógus, Szentpéterúr: Kocsis István iskolaigazgató
A műhely tartalmáról a "Bővebben" szövegre kattintva olvashat!
A fotógaléria a képre kattintva megtekinthető.
5. alkalom
Időpont: 2025. június 12. csütörtök, 13:30 óra
Helyszín: Becsvölgye, Barabásszegi Vendégház és Turista Pihenőhely
Téma: A helyi kezdeményezés ereje és hatása egy településre és egy tájegységre. Közös(ségi) ügyek, együttműködések településen belül, települések között, nyilvánosság, helyi demokrácia példái és ajánlások a zalai kisfalvakban.
A beszélgetést vezeti: G. Molnár Erzsébet, házigazda: Magai Ágota
A műhely tartalmáról a "Bővebben" szövegre kattintva olvashat!
A fotógaléria a képre kattintva megtekinthető.
Közös tervező műhely: közös célok pontosítása, tevékenységek szakmai kereteinek meghatározása, ügyek beazonosítása,szakaszhatároka rögzítése, lehetséges helyszínek, időpontok, kontakt személyek meghatározása, felkészülés a konkrét események, és azok menetének, szakmai ívének meghatározására.
1. alkalom
Időpont: 2025. február 06.
Helyszín: Nemesapáti
A műhely tartalmáról a "Bővebben" szövegre kattintva olvashat!
A fotógaléria a képre kattintva megtekinthető.
2. alkalom
Időpont: 2025. február 26.
Helyszín: Bödeháza
A műhely tartalmáról a "Bővebben" szövegre kattintva olvashat!
A fotógaléria a képre kattintva megtekinthető.
3. alkalom
Időpont: 2025. március 21.
Helyszín: Zalaegerszeg
A műhely tartalmáról a "Bővebben" szövegre kattintva olvashat!
A fotógaléria a képre kattintva megtekinthető.
A projekt az Európai Unió "Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.