Az utóbbi néhány évben a digitális forradalom hatására elkezdett drasztikusan átalakulni a munkakultúra, a Coviddal és a home office egyre nagyobb térnyerésével pedig még inkább elcsúszni látszanak a munka és magánélet határai. Éppen emiatt a kiégés veszélyének is egyre több munkavállaló van kitéve, de érdemes feltenni azt a kérdést is, hogy melyek azok a csoportok, akiket a leginkább veszélyeztet a(z ön)kizsákmányolás. Mivel én magam is bőven többet dolgozom heti negyven óránál, foglalkoztatni kezdett a kérdés, hogy vajon mekkora a saját felelősségem abban, hogy ennyire átvette az életem felett az irányítást a munkám. Vajon én is „munkalkoholista” lennék? Mikortól számít vajon kórosnak a munkavégzés mennyisége? A témáról idén tavasszal Kun Bernadette pszichológusnak jelent meg egy átfogó kötete Munkafüggők címmel, amelyben azt vizsgálta, hogy a munkafüggőség is ugyanolyan addikció-e, mint az alkoholizmus vagy a drogfüggőség, illetve, hogy milyen tényezők vezethetnek oda, hogy valaki a munka rabjává válik.
Amikor a káros függőségekről beszélünk, kevés embernek jut eszébe a munkafüggőség. Hogy miért? Mert a munkát a társadalmunk alapvetően fontosnak és hasznosnak tartja. A sok munkáról kevesen gondolják, hogy problémás lenne, hiszen a több és jobb teljesítményt alapvetően értékelni és támogatni szoktuk. Ráadásul míg a legtöbb addikció (pl. alkoholizmus, drogfüggőség, szerencsejáték-függőség) pénzt visz el, addig a munka pénzt hoz. Mi lehet abban a rossz? És miért lenne negatív dolog az, ha valaki szereti a munkáját? Nagyon úgy tűnik azonban, hogy összetettebb a kép annál, mint hogy a munka jó és a tétlenség rossz. Előfordulhat, hogy a munkamánia valóban kórossá válik és hosszú távon káros hatással az életminőségre, az egészségre és az emberi kapcsolatokra is.
Kun Bernadette a könyvében kutatások, interjúk és az elérhető szakirodalom segítségével járta körbe, hogy mit nevezhetünk munkafüggőségnek, és mit tehet az érintett egyén, illetve a környezete, hogyha ez kialakul. A Munkafüggők című kötet végén még teszteket is találhatunk, amelyek segítségével megtudhatjuk magunkról, hogy minket személyesen érint-e a probléma. A könyvet kezünkbe véve aztán megérthetjük a munkafüggőség okait, mechanizmusát, és azt is, hogy miért érdemes foglalkozni vele. A szerző szerint elsősorban nem a munkaórák számát kell nézni (bár nyilván az is lehet árulkodó), hanem más tényezőket is érdemes figyelembe venni, mielőtt kijelentjük magunkról, vagy valaki másról, hogy munkafüggő. A pszichológus a könyv elején Wayne Oates 1968-as definícióját idézi, amely szerint munkalkoholista: „az a személy, akinek olyan nagy mértékben szüksége van a munkára, hogy az észrevehetően megzavarja vagy akadályozza testi egészségét, személyes boldogságát, társas kapcsolatait és alapvető társas működését”.
Kun Bernadette szerint a legnehezebb a munkafüggőség problémahalmazánának feltárásában az, hogy a társadalom még nem igazán ismerte el ennek az addikciónak a létezését, illetve, hogy él egyfajta pozitív mítosz róla, a munkafüggők általában megerősítést és elismerést kapnak a túlórákért, az elvégzett plusz feladatokért. Ennek is köszönhető, hogy a munkafüggőség jelenségét eddig még kevesen vizsgálták, ahogy az is, hogy az emberek nem érzik olyan súlyos problémának és nem is nagyon fordulnak vele szakemberhez. A Munkafüggők című kötet azonban leszámol azzal a mítosszal, hogy ez egy ártalmatlan addikció lenne, és megmutatja, milyen problémák állhatnak a munkamánia mögött és milyen negatív hatásai lehetnek. A kötetből kiderül, hogy mennyiben hasonlít más szenvedélybetegségekhez a munkafüggőség, hogy milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban, hogy bizonyos jellegű munkahelyekek hogyan lobbantják be a munkafüggőségre való hajlamot, vagy hogy bizonyos foglalkozások, a covid vagy a technológia milyen szerepet játszhat a kialakulásában. A könyvből összességében nemcsak az önkizsákmányolás lélektanát ismerjük meg közelebbről, hanem azt is, hogy az utóbbi években, évtizedekben hogyan alakult át a munka világa, és ez milyen hatással van az emberi kapcsolatainkra. Az elolvasása után pedig nemcsak azt érdemes átgondolnunk, hogy nekünk magunknak milyen a viszonyunk a munkánkhoz, hogy szoktunk-e, tudnánk-e határokat húzni a magánéletünk védelmében, hanem azt is, hogy miként lehetne össztársadalmi szinten újragondolni a munka szerepét.
Forgách Kinga
Kun Bernadette: Munkafüggők – Az önkizsákmányolás lélektana, Athenaeum, 2022, 349 oldal