Zalai Falvakért Egyesület
nyomtatóbarát verzió | küldje el ismerősének
 

 Zalai Falvakért Egyesület

Associaton for the Villages of Zala

A Zalai Falvakért Egyesület 1990-ben alakult.

A Zalai Falvakért Egyesület települési önkormányzatok, civil szervezetek, tenni akaró magánszemélyek együttműködése - 21 éve a zalai falvak szolgálatában.

1990. február 2-án néhányan úgy gondolták, hogy tenni kell valamit a zalai falvak életben maradásáért, segíteni kell az aprófalvak lakóit, erősíteni kell a helyi közösségek mellett a megyei civil mozgalmat. A Zalai Falvakért Egyesület születésénél bábáskodók akkor még nem sejthették, hogy aznap egy az elkövetkező éveket meghatározó kezdeményezés részesei lettek. Egyesületünk együttműködésével az elmúlt közel két évtized kiemelkedő eredményeket hozott – számos próbálkozással, kísérlettel, nem kevés kudarccal, de rengeteg tanulsággal.

A Zalai Falvakért Egyesület olyan nonprofit és kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet, amelynek célja a kistelepüléseken élő fiatalok, gyermekek, idősek, nők, civil szervezetek, közösségek mindennapi életének támogatása, különös tekintettel a foglalkoztatás ösztönzésére, a szociális ellátás biztosítására, a szabadidő kulturált, egészséges eltöltésére, az együttműködések, összefogások ösztönzésére.

A Zalai Falvakért Egyesület vidékfejlesztési munkájával, közösségépítő tevékenységével, az esélyegyenlőséget támogató programjaival, a Foglalkoztatási Információs Pontok hálózatának működtetésével, az önkéntesség népszerűsítésével, a falugondnoki hálózat fejlesztésével a zalai kistelepüléseket, az ott élő embereket kívánja szolgálni és segíteni.

Az egyesület közhasznú tevékenységeit az alábbi területeken végzi: szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása; nevelés és oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés; munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások; segíti a kistelepülésen élő nők közéleti szerepvállalását és munkaerőpiaci re-integrációját. Vállalt feladatainak fejlesztését megcélzó kutatásokat támogat és végez.

A Zalai Falvakért Egyesületnek 2011. április 01.-i állapot szerint 292 tagja van: 147 települési önkormányzat, 22 civil szervezet, intézmény és egyéb jogi személy, 73 falugondnok és 50 magánszemély.

Adószámunk: 19269830-1-20
Számlaszámunk: 11749008-20114851
Levelezési cím: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.
Telefon: (92) 511-260
Mobil: (30) 348-8765
Fax: (92) 511-270
E-mail: zalafalu@t-online.hu
web: www.zalaifalvak.hu

Az iroda megtalálható Zalaegerszegen, a Kossuth u. 47-51. sz. alatti épület 3. emeletén.

Friss hírek, archívum
Polgármesteri fórum

Polgármesteri fórum az új önkormányzati törvényből adódó teendőkről.
Időpont: 2012. január 26. Zalaszentgrót


tovább
IKSZT- 2. Szakmai Műhelytalálkozó
A Zalai Falvakért Egyesület szakmai műhelyprogramot szervezett önkormányzatok, helyi közösségek, valamint Integrált Közösségi és Szolgáltató Tereket működtető települések részére.
tovább
WOMEN & YOUTH - Nők & Fiatalok
A Zalai Falvakért Egyesület Bilaterális Workshopot szervez a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében támogatott Women & Youth című projekten belül.
tovább
Meghívó - Zárókonferenciára
"Tettek mezeje" A Zalai Falvakért Egyesület önkéntességet támogató programja Zala megyében ( TÁMOP-5.5.2-09/3-2009-0011)
tovább
Önkéntesség és közösségfejlesztés

A Zalai Falvakért Egyesület - Önkéntes Centrum „Önkéntesség és Közösségfejlesztés” címmel szakmai műhelyprogramot szervez önkormányzatok, helyi közösségek és IKSZT –t működtető települések részére.


tovább
ÁRH 2011
...azoknak akik fontosnak tartják a közösségi alapú társadalom kialakítását és ezért tenni is képesek/hajlandók...
tovább
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre
tovább
Egy százalék
Ha egyetért céljainkkal...
tovább
Partner adatbázis
A Zalai Falvakért Egyesület számos partnerrel dolgozik folyamatos együttműködésben programjaiban. Regisztráljon a PARTNEREK menüpontban!
tovább

Korábbi híreink megtekintése









Látogatók száma: 121076
2010. április. 6. óta

A honlap elkészítését a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma támogatta.
Zalai Falvakért Egyesület | 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10. | Tel: 92/511-260 | E-mail: info@zalaifalvak.hu EasyWeb